POSLEDNÍ VÁLEČNÍ KRÁLOVÉ EVROPY

NOVÝ DÍL KAŽDOU STŘEDU VE 21:00

HÓDÍTÓ VILMOS – ANGLIA KIRÁLYA

A győzedelmes vezető

Vilmos tökéletes katona hírében állt, aki a háború művészetének minden ágazatát jól ismeri. Ereje csöppet sem csökkent az évek során, még békeidőben sem, és néhány évnyi háborúmentes év után 1060-ban sikerült megerősítenie a nemrégiben alapított normandiai hercegséget. Autoritásának köszönhetően bátor harcosok álltak oldalára, figyelemreméltó szervezőkészségének, valamint különböző tornák rendezésében szerzett jártasságának köszönhetően ereje folyamatosan nőtt. Külső és belső jelek egyaránt arra ösztökélték Vilmost, hogy egyre többször gondoljon uralma kiterjesztésére. De egyelőre arról szó sem lehetett, hogy egy sírásó fiából Anglia királya lehessen. 1063-ban Vilmos Mayanne hercegségét is hozzácsatolta Normandiához, és nem sokkal később Bretagne következett. 1066-ra már nem maradt olyan közvetlen szomszédságban álló föld, melyet meghódíthatott volna, és a benne rejlő birtok- és gyarapodási vágy arra késztette, hogy tekintetét egyre gyakrabban vesse a Le Manche csatorna túloldalára.

Vilmos és Harold Godwinson

Elég sok az ellentmondás abban a témában, hogy Harold hogy került Normandiába. Az biztos, hogy látogatása során a hercegek együtt mentek Bretagne-be, hogy megküzdjenek Conan herceggel, és elvileg Harold esküt tett arra, hogy támogatja Vilmost az angol korona megszerzésében. Az egyik feltételezés szerint Harold azért ment Normandiába, hogy férjet keressen a húgának, Editnek. Egy másik szerint azért érkezett, hogy angolszász foglyokat szabadítson ki: az öccsét és unokatestvérét.

Ha Harold valóban odáig ment, hogy esküt tegyen egy szent tárgy felett – ahogy azt a normann feljegyzések sugallják –, akkor eme esküt valószínűleg Vilmos kényszerítette ki belőle. Ugyanis erre hivatkozva Vilmos politikai alapot nyert arra, hogy hadjáratot indítson Angliába. Lehet, hogy Harold nem vágyott a koronára, de Vilmos tudta, hogy Harold jelentős jogalappal bír Anglia trónjára, ezért úgy érezte, lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy bebiztosítsa magát a szigetország déli partjainál.

Felkészülés

Eduárd angol király halála után Harold Godwinson megkoronázása mindenféle fennakadás nélkül, gyorsan lezajlott, amit azt jelenti, hogy már jóval korábban eltervezhették. Amint a hír Vilmos fülébe jutott, azonnal meg is kezdte a hatalom megszerzésére irányuló politikai offenzívát, csak úgy, mint a hadi felkészülést. Eme offenzívára II. Sándor pápa is áldását adta Balduinnak, a kiskorú francia király régensének, nem mellesleg Vilmos apósának. Ez megfelelő hátszelet adott Vilmosnak, aki még IV. Henrik német-római császár (1050-1106) ígéretét is megszerezte arra, hogy nem avatkozik bele a Vilmos előtt álló konfliktusba. Fontos megjegyezni, hogy Vilmos olyan földet kívánt megtámadni, amely sokkal nagyobb volt, mint a sajátja, nagyobb gazdagsággal és populációval bírt, és egy olyan vezető irányította, aki már bizonyított korábban. Itt nem csupán egy hordányi viking portyázásáról volt szó, akik szépen hazatérnek, miután kitombolták magukat: ennek a háborúnak óriási volt a tétje. Korábban olyan királyok vívtak hasonlót, mint II. Knut (kb. 997-1035).

Vilmos hűbéresei Lillebonne-nál gyülekeztek. Felelősségük csak arra terjedt ki, hogy támadás esetén megvédjék a hercegséget, arra senki sem kötelezhette őket, hogy a határt átlépve hadjáratokat folytassanak. Vilmosnak azonban sikerült meggyőznie a bárókat, és a gépezet működésbe lépett. A herceg parancsba adta, hogy építsenek egy hadi flottát, és ez néhány hónapon belül el is készült. Ennek hamarosan híre is ment, és mindenfelől jöttek a szerencsevadászok és dicsőségre vágyó harcosok, akiket gyorsan be is soroztak a hadsereg soraiba.

Júliustól szeptemberig bb. 800-1.000 hajó várta a kedvező szeleket. Vilmosnak valószínűleg tudomása volt Keménykötésű Harold északi hadjáratáról, és kíváncsian várta az ütközet végkimenetelét. Függetlenül attól, hogy azt az összecsapást ki nyeri, a győztes mindenképp gyengébb lesz. De Vilmos számára sem volt könnyű feladat egy ekkora hadsereget menedzselni. A csatorna túlpartján valószínűleg Harold is hasonló nehézségekkel küszködött.

Reggeli a tengeren

Harold úgy érezte, hogy az időjárás már nem kedvez egy Normandiából érkező inváziónak, ezért arra utasította seregeit, hogy a hadi készültségből visszavéve a partok védelmére összpontosítsanak. Szeptember 27-én éjjel azonban megváltozott a széljárás. Hajnalban Vilmos parancsba is adta embereinek, hogy készüljenek fel a kihajózásra. A feladatot a sereg különösen gyorsan és jól végrehajtotta, így a flotta hamarosan Anglia partjai felé vehette az irányt.

Vilmos nem tudta, mi vár rá a partokon. Parancsnokaival megegyeztek abban, hogy kikötés előtt valamennyi hajó összegyűlik a tengeren. Vilmos lenyűgöző bárkája, a Mora gyorsabb és nagyobb vízkiszorítású volt, mint az armada többi hajója, így aztán hajnalhasadáskor a király és a legénysége arra döbbent rá, hogy egyedül voltak a tengeren: az egész flottát maguk mögött hagyták. Hogy elkerülje a pánikot, Vilmos utasításba adta, hogy kiadós reggelit szolgáljanak fel a legénység soraiban. Mire végeztek a lakomával, a lassabb hajók is megjelentek a láthatáron.

A partraszállás problémamentesen lezajlott. Vilmos nem ütközött ellenállásba. Mikor partra lépés közben a király elesett, amit általában rossz előjelként értelmeznek, ő ügyesen viccet csinált a dologból azzal, hogy kijelentette: „Most, hogy magamhoz öleltem ezt a földet, a sajátommá nyilvánítom.”